Kedvenc versem...a versek verse ...

Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm

Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimben
S éles, szomoru nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dõltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az én értem vetett ágyat,
Köszönöm neked az elsõ sirást,
Köszönöm tört szivü édes anyámat,
Fiatalságomat és büneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.

Mi...Somlyón...az esőben...

Minden tavasszal ellátogatunk családostúl a csiksomlyói Szűzanyához. Remenyről és hálaadásról szól ez az út... na meg az esőről...
Ez az, amiről azt szokták mondani, hogy nem ússzuk meg szárazon...

Édesanyám és én, mint két békavirág a csiksomlyói nyeregben :)

Az a nagy est...

Elmentünk a vegzősök báljára, és az első 5 percem arról szólt, hogy menjünk már haza...
Másra számítottam.
De aztán egy alacsony kis székely táncra perdített és utána már nem lehetett hazavonszolni engem. Zuhogott az eső és én nyitott szandában, fájó szívvel vonszoltam magam a taxiig. Vége volt az estének... de ennyit megörökítettünk... sika, csilla és juckó

"Friends will be friends..."

A barátság örök, mondják sokan, és ez így is van. Kinga és Rita mindig az én kis muskétásaim lesznek... 5 éve együtt...

Rózsaszíííííííííííííííííííín...

Rájöttem, hogy az én színem a rózsaszín. És nem is akármiyen rózsaszín, a babarózsaszín, dehát án már csak ilyen babás vagyok...

Mint anya, mint lánya ...

Mindig azzal piszkálják a szülőket, hogy vajon melyikükhöz is hasonlít a gyerek. Persze mindketten azt szeretik hallani, hogy hozzá hasonlít, és nagyon felhaborodnak, ha valaki ellentmond nekik. Ha a gyerek is beszáll ebbe a vitába, akkor komplikálódik a helyzet.
Akár nálunk...
Gyerekkoromba mindenki azt híresztelte, hogy kiköpött apja. Szegény anyukám el kellettt fogadja, hogy senki se látta úgy, hogy őrá hasonlítok. Ahogy nagyobb lettem én is bosszantani kezdtem anyut, hogy bizony valóban apa leanya vagyok és csöppet sem hasonlítok anyára.
Most azonban , anya minden leánykori képe, mintha az enyém lenne. Én szeretem azt hinni, hogy anyára is, és apára is egyformán hasonlítok. Apának fekete haja van, anyának meg világosbarna, nekem meg a kettő között, sötétbarna hajam lett. Apának kicsi fekete szeme van, anyának nagy és világosbarna, nekem meg nagy és sötét. Apunak nagy és telt ajkai vannak, anyunak kicsi és vékony, nekem meg kicsi és telt lett. Ez így lett, hogy ne legyen harag :) De azért summa summarum mégiscsak inkább anyára hasonlítok ...

A vidámabb verzióm...

Mondtam már, hogy ez a kedvenc pózom? Ha még nem akkor most megragadom az alkalmat és megsúgom nektek, hogy ilyen vagyok, ha nagyon boldog vagyok. Ritával sétálgattunk, amikor rámtört ez az érzés, és megörökítettük, hiszen nem sokat vagyok ilyen... sajnos...