Rózsaszíííííííííííííííííííín...

Rájöttem, hogy az én színem a rózsaszín. És nem is akármiyen rózsaszín, a babarózsaszín, dehát án már csak ilyen babás vagyok...

Mint anya, mint lánya ...

Mindig azzal piszkálják a szülőket, hogy vajon melyikükhöz is hasonlít a gyerek. Persze mindketten azt szeretik hallani, hogy hozzá hasonlít, és nagyon felhaborodnak, ha valaki ellentmond nekik. Ha a gyerek is beszáll ebbe a vitába, akkor komplikálódik a helyzet.
Akár nálunk...
Gyerekkoromba mindenki azt híresztelte, hogy kiköpött apja. Szegény anyukám el kellettt fogadja, hogy senki se látta úgy, hogy őrá hasonlítok. Ahogy nagyobb lettem én is bosszantani kezdtem anyut, hogy bizony valóban apa leanya vagyok és csöppet sem hasonlítok anyára.
Most azonban , anya minden leánykori képe, mintha az enyém lenne. Én szeretem azt hinni, hogy anyára is, és apára is egyformán hasonlítok. Apának fekete haja van, anyának meg világosbarna, nekem meg a kettő között, sötétbarna hajam lett. Apának kicsi fekete szeme van, anyának nagy és világosbarna, nekem meg nagy és sötét. Apunak nagy és telt ajkai vannak, anyunak kicsi és vékony, nekem meg kicsi és telt lett. Ez így lett, hogy ne legyen harag :) De azért summa summarum mégiscsak inkább anyára hasonlítok ...

A vidámabb verzióm...

Mondtam már, hogy ez a kedvenc pózom? Ha még nem akkor most megragadom az alkalmat és megsúgom nektek, hogy ilyen vagyok, ha nagyon boldog vagyok. Ritával sétálgattunk, amikor rámtört ez az érzés, és megörökítettük, hiszen nem sokat vagyok ilyen... sajnos...

Csak komolyan

Csilla szerint túl feszes és túl komoly vagyok. Szerinte el kéne engednem magam és engedjem, hogy a vidám és spontán énem felbukkanjon. A következő kép majd ilyen lesz. Ez még a komolyabbik Sika :)

És ez vagyok ma...

Down memory lane...

fel evtized

Itt már 5 éves vagyok, és nagyon hasonlítok jelenlegi önmagamra...
Ja meg a már kezdek nagyobb lenni mint a torta :)

A kis család

Nézzétek csak mennyire örültek már akkor nekem. Képzeljétek el most mekkora öröm vagyok a számukra :P azám...

A szüleim

Hát igen, ők a szüleim. A bájos, beszédes, melegszívű éedsanyám, Erzsébet ( a csaladnak Csöpke) és a csendes, de a számomra legjobb édesapa, András.

Így kezdődött minden

1986 márc. 23-án, a '86-os ev Virágvasárnapjan születtem. A szüleim az Orsolya nevet adták nekem, ami annyit jelent, hogy medvebocs. ( ez nem medve elnézéstkérő mód, hanem igazi kismedve). Orsolya volt a nevem, de nagyjábol Cincóka néven futottam.
A névadásom érdekes sztori: eredetileg Zsoltnak indultam. Édesapám megtöltötte a buszt a munkahelyére menet, hogy fia lesz es Zsolt lesz a neve. Volt egy backup név is , ha netán Zsolt kislány lesz : Andrea. Aztán egy csendes teéi estén édesapám fürödni ment. Gondolom brainstormingozhatott a kádban, mert egyszerre csak megszületett az ötlet: Orsolya...ha lány lesz, akkor Orsolya lesz.
Na és Orsolya lettem. És ez az első szülinapom...

Sziasztok!
Sika vagyok, azaz Szécsi Orsolya és az első bloggomnál tartok :). Remélem, majd néha megnéztek, igyekszem nem untatni benneteket :P. Bármihez nyugodtan hozzászólhattok, de megkérlek ne illetlenségekkel... Na vágjunk bele!!!